Dunakeszi honlapja
Dunakeszi Helytörténeti Szemle
Könyvtári Napok
KÖNYVTÁRI SZOLGÁLTATÁSOK
E-Magyarország
Ügyfélkapu
Közadatkereső
Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program
A weboldal fejlesztése a
TÁMOP-3.2.4-09/1/KMR
pályázat keretében
az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.


KÖZTÉRI SZOBROK, EMLÉKTÁBLÁK, KIÁLLÍTÓHELYEK ADATBÁZISA

Elnevezés:
Az alkotó(k):
Témája:
Város:

Emléktábla a Kántorház falán I.

Cím: Dunakeszi Szent István út 48
A felavatás ideje: 2014-1128
Anyaga: márvány
Leírás:

A Szent Mihály templom közelében 1860 körül épült Kántorház ad ma helyet a Révész István Helytörténeti Gyűjteménynek. A gyűjtemény megalapozása Szakáll Lászlóné nevéhez fűződik, aki egy régi parasztház padlásán találta meg az első kincseket, egy csörgő korsót és egy négylábú fa krumplinyomót. Először az általa igazgatott Bárdos Lajos Általános Iskolában kerültek kiállításra a tárgyi emlékek, majd 1994-ben, nyugdíjba vonulása után a Városvédő Egyesület befogadta a gyűjteményt, melynek továbbra is ő lett a gyarapítója, gondozója. Az évek során a Három Kakas Étteremben, majd a Fő út 111.-ben rendezkedtek be, majd 2012-ben kerültek mai méltó helyükre, a Kántorházba. 2001-ben lett a névadójuk Révész István, polihisztor plébános. A gyűjtemény városszerte elismert és tisztelt vezetője a mai napig Szakáll Lászlóné, Lujzi néni. Szakáll Lászlóné pályakezdő pedagógusként egy ideig férjével a Kántorházban lakott. Kutatásai során kiderítette, hogy több más, a város életében fontos szerepet betöltő jeles személy is lakott itt, és az ő javaslatára állítottak 2014. november 28-án emléktáblát a Kántorház lakóinak tiszteletére. Az emléktáblát Dr Balogh Csaba, Bajnok Géza Dédunokája és Legindi Tímea a Tóth Mariska Hagyományőrző alapítvány elnöke leplezte le. Ünnepi beszédet mondott. Borbély Emma, a Városvédő Egyesület korábbi titkára, és Szakáll Lászlóné. Bajnok Géza tanító, kántor (1887-1963) Édesapja Bazsanth Vince, az 1. sz. Általános Iskola megalapítója volt. Apai mintára ő is pedagógiai pályára lépett. Modern nevelési elvekre épülő tankönyveit országszerte használták. Édesapja halála után ő igazgatta tovább az iskolát, és a váci járás tanfelügyelői posztját is megkapta. Pedagógiai munkája mellett kántori feladatokat is ellátott, a közéletben is jelentős feladatokat vállalt, pl. egyik szervezője volt a Dunakeszi Hitelszövetkezetnek. Munkásságát több kitüntetéssel is elismerték, a legnagyobbat, a pápai kitüntetést a háborús körülmények között nem vehette át, azt családja vette át 1970-ben. Bazsanth Vince főtanító, kántor (1849-1909) A Szlovákiához tartozó Nyitra megyei Galgóczon született. Iskoláinak elvégzése után Dunakeszire költözött, és hamar beilleszkedett az itteni közösségbe. Családot alapított, fia aki Bajnok Géza néven ismert, szintén a pedagógus pályát választotta. Bazsanth Vince már fiatal tanítóként is nagyon sokat tett Dunakeszi fejlődéséért. Mivel a falu egyetlen két tantermes iskolája már nem tudta befogadni a gyarapodó gyermeklétszámot, sokat fáradozott és elévülhetetlen érdemeket szerzett az új négy tantermes iskola létrehozásában. Az idők során ez az iskola tovább bővült és lett a Szent István Iskola elődje. Pandúr József tanár, iskolaigazgató, Dunakeszi Város Díszpolgára (1910-2000) Pandúr József Kalocsán született, később szülei Rákospalotára költöztek, és itt végezte el az elemi iskoláit kitűnő eredménnyel. A kalocsai tanítóképző elvégzése után 1934-ben Dunakeszire került és egy év múlva már a Római Katolikus Elemi Népiskolában tanított. (a mai Szent István Iskola elődje) Ugyanakkor a Szent Mihály templom kántora is lett 1948-ig. Az iskola igazgatóhelyettese, majd 1948-tól igazgatója is volt. Az ötvenes években főiskolai diplomát szerzett, matematika-kémia tanárként dolgozott. 1960 és 1970 között a gyártelepi iskolában tanított nyugdíjba vonulásáig. Dunakeszi díszpolgára lett, ő írta meg a település első krónikáját. Szakáll László tanár, karnagy (1917-1999) A Kassán született tanár 1921-ben szüleivel együtt menekült Dunakeszire. Felsőfokú tanulmányait a Nyíregyházi Állami Tanítóképzőben, majd a Budapesti Pedagógiai Főiskolán végezte el 1937-ben. Ezt követően a dunakeszi Római Katolikus Elemi Népiskola kántortanítója lett. A polgári iskolában is oktatott éneket és testnevelést. Több gyermek- és felnőtt kórust vezetett, közöttük a Petőfi Sándor Művelődési Otthon Erkel Ferenc kórusát. 13 évig vezette Felsőgödön a helyi munkás Dalkört. Felsőgödi és váci tanítói munkája mellett gyermekkórusokat vezetett, és országos hírnévre tett szert. 1980-85 között nyugdíjasként is tanított és futball edzőként is dolgozott. Munkáját több kitüntetéssel is elismerték.


Témák: magyar történelem; helytörténet; Bajnok Géza; Bazsanth Vince; Pandúr József; Szakáll László



Gyengénlátóknak
  2019. május 21., kedd
   Konstantin napja van



Vendégkönyv



Mi vagyok én?



Az őrület határán



Demény bölcsességei



Keresd a párod



Az accrai kézirat



A kéthangú kiáltás ; Niki ; Kedves bópeer...!
Könyvtár.hu     
MOKKA
TEXTLIB közös kereső
Iskolai Közösségi Szolgálat
Nemzeti Kultúrális Alap
Könyvtári Alapítvány
Eddigi látogatók száma:
628832
DÓHSZK Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár
2120 Dunakeszi, Kossuth Lajos utca 6.
Telefon: (27) 341-853, (27) 351-516 Fax: (27) 351-518
Impresszum
Jogi Nyilatkozat
Adatkezelési tájékoztató
Adatvédelmi és adatbiztonsági tájékoztató
Önéletrajz adatkezelési tájékoztató